a múlt csipkés hálója
takarja szemem
Te akartad
hogy így legyen
már nem hatnak
a gyönyörű szavak
pillantásaid
szertefoszlanak
elvagdosom
a múltszőtte
pókháló szálait
markomba szorítom
a szétszóródott hajnal
gyöngyszemeit
újra álmodok
s szívembe nézve
már nem fáj, feledem
a régi sebeket...
.jpg)
hogy hiányzom,
ha messze mentem,
hogy féltesz,
ha nem vagy velem,
hogy aggódsz,
ha nem hívlak,
hogy lángolsz
minden este,
hogy fázol,
ha a hajnalt várod...
Mondd ki titkodat -
hogy álmodsz
rólam még szépet,
hogy vágysz
az érintésre,
hogy remegsz
vágyakozva,
hogy vársz -
hallani szeretném...
.jpg)
sorsod
kezedben
gyűrötten hever
lelked
mocorog,
kapaszkodik,
fárad -
messze a fénykarikák..
ágak moccanásában, nézd egy virág
fogom a kezed
s veled leszek
mindig
ha lábad
eltéved
s rossz útra tér...
Tapogatok a térben.
Talán eltörtem valamit,
szétesett darabokra.
Látom a zajongva
pattogó darabokat
-egy kocka volt-
olyan nagy, összerakós...
Ha meggondolom,
elrejhetném benne a mosolyod,
csak nem áll össze.
Csendesen belerejtenélek,
ott lennél a kocka udvarán,
sétálnál le-fel, jobbra-balra.
Néznéd, hogy csepereg kint az eső....
Az sem volna bűn,
ha titokban kinyitnád a zárat.
Akkor kettesben sétálnánk.
Elszállna messzire a Magány...
mesevilágba vágytam
éjjel rátaláltam -
mámoros léptekkel
osontam
suhanó pille
szárnyakkal
ostorlámpa fényei
ablakodra mennyei
jeleket rajzoltak -
Te nem hallottad
fekete árnyékokkal
elszálltam
semmivé
váltam
...
... Boldog lelkek tánca
lágy ringatása
nem lett enyém
nem lett miénk...
.jpg)
agyam minden zegzugában
ott vagy
ott motoszkálsz
felkavartál
szemet hunytam
besokalltam
fellázadtam
megtettem
amit talán nem is akartam
elégtételt vettem
most
boldogságot loptam
magamnak
és téged
az emlékeimbe rejtelek...
száraz őszibarackfa
korhadt törzse már nem él
ágai nem öltöztek zöldbe
pusztulása gyors lesz
tétován nézem
fogom szorosan
ölelem, mindhiába...
kirágták életét
férgek vették el lelkét...
szívemben is csak
a szenvedés él
itt a tavasz
ezer virágszirom
táncát a szélben
nem látom
félek
sárga napfény melegét
nem érzem...
fény és árnyék
kúszik a falon
csendes kérdések
válaszok sehol
-magamnak mondogatom-
csábítás és élvezet
elfáradt napok
harag és féltékenység
szívfájdalom
-csak magamnak mondogatom-
Te
aki szelek szárnyán szállsz
s gondolatok örvényében
magadra lelsz
szereteted
a mélységben meglévő romok közt
is megleled
álmok őrzője vagy
Magasra nőttek itt a fák, lombok rejtekében aranyfénylő napsugár gyémánt port szitál.
Apró kavicsok ragyogása a szememben Téged is megtalál...
Bokrok ágai suttognak csendben, rejtelem fátylát szétszórják, lila virágkelyhek elrejtik.
Bársonyos moha takarót a tenyerembe rejtem, ujjaim a Dobogókőre félénken teszem.
Amit Föld anyánk előlünk rejteget, e csodás sziklának életet jelent.
Érzem a kőben őseink szívverését.
Dobog e kő, mint a Te szíved és az enyém!
bodzavirágos ösvényen
nesztelen a szél
érkezik a reggel
méhzsongásba
képzelet inog
fércelgetem mosolyod
lelkemen foltok
testemen pigmentek
messze mennydörög ...
láthatatlan pókhálókba
észre sem veszed
beleragadsz
gondolataid áthatolnak álmodban
párnád csücskeibe
eltűnik az ibolyaillat
rejtett titkaid kitárulkoznak
soha nem látott
homályos
elmosódó képek
fátyolozott érzések
felismerhetetlenné
tesznek téged
Váratlanul megszólítottál
sápadt volt tekinteted
senki sem nézett rád
s reszketett két kezed
Mintha féltetted volna
lelkedet
mintha tudtad volna
a végzet számodra
mennyi bút
rejteget
Talán oktalanul bántottak
vétkeidet elrejtetted
megaláztak
s Te nem feledted
Most feléd nyújtom
két kezem
tisztán látom a végzetem
Hiszem, hogy vétkeid
elszálnak
szavaid többé nem fájnak
soha
senkinek sem...
... félek még néha...
ugye elhiszed???
...ha akarod Te is...
meglelltem szemedben
összetört álmaid
lassan szedegetem
szétszórt szilánkjait
tudom,hogy fájnak még a
múlt sebei
érzem ,ha ölelsz,
benned bujdos
ott rekedt félelmed...
hajnali harmattal
mosdatlak majd
... ha akarod Te is...
.jpg)
mélységek
sosem változnak
egyre jobban elveszel bennem
és pihekönnyű kezed
motoz a hajamban
egy hullám
benned és bennem
akkor és most
felkap
mélybe ránt
elsodor
hallgatok
hallgatsz
nem lapozok
olvasok
elolvasom
minden bennem felejtett
gondolatod
szavakat görgetek
és az édes íz
végig folyik kezemen
egészen a könyökömig
foltokban még emlékszem rád
engedj el
vonz a telihold
emelkedek
zuhantam veled
éppen eleget
olyan összevissza ez a nyár
Arcomon
sajgó táncot jár
az őszi napsugár.
Megremegek.
Nem simogat;
érintése fáj.
Levelek közt
rám talál,
szempillámon
ringatózva megpihen,
hajamba aranybarna
leveleket rejt.
Nyakamon felejtett illatod
az utolsó pillangót
felém csalogatja,
vállamon bujkáló árnyékod
beragyogja,
s az első csillagok
szenvedélyes sóhajával
szitakötők szárnyán
elszökik a nyár...
Didergő pókfonálon
hintázik az ősz,
s a letérdelt földhöz
teríti fátylát.
Az öreg gesztenye
rongyruhája,
fáradt árnyéka alá hull…
régen volt, de még most is fáj...
iszonyú ez a hideg
egészen a csontomig hatol
mégsem fázok
állok
s apám most nem szól
de akkor
de akkor is
csak csendben
magának motyogott
nem
nem szabad feladnod
majd megyek veled
s jött
a vonat zakatolt
lassan suhantak a fák
a rét felett egy seregnyi vadliba szállt
egészen az iskola nyikorgó ajtajáig kísért
ott hagyott
s maradtam
négy évig számoltam
a vagonok jóslatát:
szeret
nem szeret
tiszta szívből
igazán
most
én kísérem
s távolban hallom
a futó szél zúgását a sínek felett
a színpad lehet gömbölyű
kerek
vagy lapos
mint egy diófa deszka
ami félig elrohadt
egy marék színes gombostű
a zsebembe maradt
nem tapsolnak
állok a porondon
valaki bámul
a kulcslyukon
nekem ez jó
neked ez rossz
sehol se talállak
örvénylő spirálban forgok
végre vége
egy hullámos hajszálba kapaszkodok
üveghegyen túl
darazsak duruzsolnak
éjszaka hallom a lovakat
patájuk alig érinti a földet
halkan vágtatnak
versenyt futnak a széllel
éjszaka látom a lovakat
egymás nyomában
a fák közt kergetőznek
sörényük halványlila
ragyog a holdfényben
éjszaka érzem a fű illatát
talpamat simogatja a zsálya
ledobva lenge blúzomat
egy szürke lóhoz simulva
elszállok a tejút felett
ott is lovak legelnek a réten...
nézd a kezem
fényeket tépdes
árnyékok táncát
rejti a lomb
fehér-bolyhos szélben
pihen az este
elhagyott dallam
hintamagány
homokváron kattan a zár
reccsen a híd
