Tapogatok a térben.
Talán eltörtem valamit,
szétesett darabokra.
Látom a zajongva
pattogó darabokat
-egy kocka volt-
olyan nagy, összerakós...
Ha meggondolom,
elrejhetném benne a mosolyod,
csak nem áll össze.
Csendesen belerejtenélek,
ott lennél a kocka udvarán,
sétálnál le-fel, jobbra-balra.
Néznéd, hogy csepereg kint az eső....
Az sem volna bűn,
ha titokban kinyitnád a zárat.
Akkor kettesben sétálnánk.
Elszállna messzire a Magány...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.