Etela Dvorak

ha akarod
ujjaid 
tenyerembe rejtem
kezedet
bátran nyújthatod
felém
megfoglak
s magasba
emellek

fogom a kezed
s veled leszek
mindig
ha lábad
eltéved
s rossz útra tér...

Tapogatok a térben.
Talán eltörtem valamit,
szétesett darabokra.
Látom a zajongva
pattogó darabokat
-egy kocka volt-
olyan nagy, összerakós...
Ha meggondolom,
elrejhetném benne a mosolyod,
csak nem áll össze.
Csendesen belerejtenélek,
ott lennél a kocka udvarán,
sétálnál le-fel, jobbra-balra.
Néznéd, hogy csepereg kint az eső....
Az sem volna bűn,
ha titokban kinyitnád a zárat.
Akkor kettesben sétálnánk.
Elszállna messzire a Magány...

tegnap reggel
szivárvány volt az égen
a falak
a képek
úsztak a fényben
ma sáros minden
mikor nézlek
naivan másfele nézel
felfordult a világ
fejére állt a tavasz
akácfürtök hátán
cigánykerekeket vet
az elárvult napsugár

...s te mindig háttal állsz...

agyam minden zegzugában
ott vagy
ott motoszkálsz
felkavartál
szemet hunytam 
besokalltam
fellázadtam
megtettem
amit talán nem is akartam
elégtételt vettem
most
boldogságot loptam
magamnak
és téged
az emlékeimbe rejtelek...

száraz őszibarackfa
korhadt törzse már nem él
ágai nem öltöztek zöldbe
pusztulása gyors lesz
tétován nézem
fogom szorosan
ölelem, mindhiába...
kirágták életét
férgek vették el lelkét...

szívemben is csak
a szenvedés él

itt a tavasz
ezer virágszirom
táncát a szélben
nem látom
félek
sárga napfény melegét
nem érzem...

fény és árnyék
kúszik a falon
csendes kérdések
válaszok sehol

-magamnak mondogatom-

csábítás és élvezet
elfáradt napok
harag és féltékenység
szívfájdalom

-csak magamnak mondogatom-

Te
aki szelek szárnyán szállsz
s gondolatok örvényében
magadra lelsz
szereteted
a mélységben meglévő romok közt
is megleled
álmok őrzője vagy

Magasra nőttek itt a fák, lombok rejtekében aranyfénylő napsugár gyémánt port szitál.
Apró kavicsok ragyogása a szememben Téged is megtalál...
Bokrok ágai suttognak csendben,  rejtelem fátylát szétszórják, lila virágkelyhek elrejtik.
Bársonyos moha takarót a tenyerembe rejtem, ujjaim a Dobogókőre félénken teszem.
Amit Föld anyánk előlünk rejteget, e csodás sziklának életet jelent.
Érzem a kőben őseink szívverését.
Dobog e kő, mint a Te szíved és az enyém!

bodzavirágos ösvényen

nesztelen a szél 

érkezik a reggel

méhzsongásba

képzelet inog

fércelgetem mosolyod

lelkemen foltok
testemen pigmentek

messze mennydörög ...

láthatatlan pókhálókba
észre sem veszed
beleragadsz
gondolataid áthatolnak álmodban
párnád csücskeibe
eltűnik az ibolyaillat
rejtett titkaid kitárulkoznak
soha nem látott
homályos
elmosódó képek
fátyolozott érzések
felismerhetetlenné
tesznek téged

 

Váratlanul megszólítottál
sápadt volt tekinteted
senki sem nézett rád
s reszketett két kezed

Mintha féltetted volna
lelkedet
mintha tudtad volna
a végzet számodra
mennyi bút
rejteget

Talán oktalanul bántottak
vétkeidet elrejtetted
megaláztak
s Te nem feledted

Most feléd nyújtom
két kezem
tisztán látom a végzetem
Hiszem, hogy vétkeid
elszálnak
szavaid többé nem fájnak
soha
senkinek sem...

... félek még néha...
ugye elhiszed???

  

...ha akarod Te is...

meglelltem szemedben
összetört álmaid
lassan szedegetem
szétszórt szilánkjait
tudom,hogy fájnak még a
múlt sebei
érzem ,ha ölelsz,
benned bujdos
ott rekedt félelmed...
hajnali harmattal
mosdatlak majd

... ha akarod Te is...