Etela Dvorak

ó
én
úgy
szeretlek
szívemben
elrejtlek
vigyázok
ott rád
ó
én
úgy
akarlak
ahogyan
vagy
nem kell
félned
rettegned
sietned
elég ha
az leszel
aki voltál
aki vagy
aki nekem
meséket mesél
dúdol egy
halk nyári dalt
velem fekszik a
puha
rét ölében
velem fut a
patak medrében
elkapja szoknyámat
ha a szél
magasra lendíti majd...

űzött vad várja már
mikor jön a vég...
hiszen élete
már mit sem ér
nem látja
a fénylő kék eget
s nem érzi
a zsenge fű
tavaszi zamatát
nem érzi
már az ibolyák
illatát
nem szomjazza
a patak édes
vízét...

csak megy
megy egyre tovább
az erdő
mélyébe
és aztán fut

ha kijut a rétre
fut szembe a széllel...
már fárad
már fáradt
már alig áll...
nincs ki mellette
álljon
nincs senki
kit magához közel engedne
várja a nagy csodát
várja az örök mezők
smaragdzöld
illatát
várja a megváltást
várja a halált...

álmokból
szőtt sátrát
bontja az éjszaka
hajnali harmatcseppek hullanak
labdarózsák ringatják a reggelt
nyújtózkodó napsugarak
ölelkeznek

-ébredj-

háromszor
kukorékolt már a kakas
ósdi kerekes kút peremén tipeg
kendermagos tyúkok
kecsesen
billegnek

-gyere-

fűszálak közt
apró nefelejcsek
lábam alatt
mohában megbúvó
sok apró titok...

-nézd-

hintával játszik a szél
magához csalja
átkarolja

elengedi

-játszd, hogy szeretsz, mint a hintát a nyári szél-

Nézlek.
Engedd,
ne szólj semmit,
benned ébredek.

Szemed kérdez,
mosolyod csodákról zenél.
Féltve ringat egy kéz...

...résnyi fényben, 
csillagporos réten veled táncolnék...

Éjjeli halk zene
széllel kering.
                             Cseppenő sóhajok.
                             Cseppenő csapok.
                                                                          Csend legyen itt!
Hajnali hangok,
húrokon lépkedsz.
                             Bizsergő bőröm,
                             bizsergő véred
                                                                           csodákra képes.
Reggeli kávém
forró, hadd...
                            Kottákot rajzolj
                            kreol testemre.

                                                                          Nyisd meg szíved.
                                                                          Hallgatom a csended...

harsány hangodra

ébredt a napfény

harmatos álmukból

somolyogva néztek

a téli kert oszlopain kúszó

tengerzöld borostyán levelek

nyújtózkodó nyárfák karjai

magasban nyargaló széllel ölekeztek

a fűszálak közt megbúvó

harangvirágok összesúgtak

nevetgélve nézted

merre fut az út

a szarvasbogár is

kitárta szárnyait...

- dúdold a nyári ég alatt, nevetve dalunk -

szorongok néha

szomorú vagyok

szenvedek...

bánatomba

bezárkózom

bebújok...

ott maradok

titkok közt

ott lapulok

szívem rejtekében

ott várom

fekete ruhában

fekete fátyolban

fekete álmomat...

...könnyeim csak befelé hullanak..

fájó csend

sejtelmes fények

félelmetes hajnalok

hamvasszürke síneket tisztára mosok

halovány az angyalszárny

már nem is fél

csak némán

néz

eltévedt élete

farkasok élelme

halhatatlan lélek

elszállt

messzire

szabad már

mint a madár

sas szívében

menedékre talált

félek

magamhoz szorítom kabátom

kezemet mélyen

a zsebembe csúsztatom

keresem az itt maradt illatod

mályvák szirmain sietve lépkedek

arcomon egy eltévedt harmatcsepp

-vigyázz rám, érzem, bennem szenderegsz-

nélküled
mocorgok magányomban
félek
nyirkos hajnali homályban
fázom
fekete varjak károgásában
-nem hallom a hangod-

még
a kulcslyukon keresztül látlak
arcodat áztatja a nyári zápor
szemed mélyében ring a bánat
kezed nyújtanád
de …
mégsem

hangod még hallom
de
szavaid mint egy marék borsó
szétgurulnak a gangon...
hintaszékben pihen a lelkem
nézd
tűzliliomok közt a kóbor kapor
talpalatnyi földben gyökeret ereszt
 
a világ így kerek