űzött vad várja már
mikor jön a vég...
hiszen élete
már mit sem ér
nem látja
a fénylő kék eget
s nem érzi
a zsenge fű
tavaszi zamatát
nem érzi
már az ibolyák
illatát
nem szomjazza
a patak édes
vízét...
csak megy
megy egyre tovább
az erdő
mélyébe
és aztán fut
ha kijut a rétre
fut szembe a széllel...
már fárad
már fáradt
már alig áll...
nincs ki mellette
álljon
nincs senki
kit magához közel engedne
várja a nagy csodát
várja az örök mezők
smaragdzöld
illatát
várja a megváltást
várja a halált...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.