ott leszek majd
ha az utolsó délelőtti vonatról leszállsz
várok rád a lépcső legfelső fokán
kezemet tenyeredbe rejtem
nem kérdezek
s nem lesznek miértek
szád szölgletében
meglelem majd a
nyári eper édes illatát
halkan csukom be a
hetes szoba ajtaját
ujbegyeimmel megkeresem a
nyakad ívén eltévedt vízcseppeket
s nem látom a párás tükörben
vágytól reszkető testünket
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.