Most ne nézz rám,
véresre sebzett az arcom,
sárba löktél egy mozdulattal.
Kapaszkodnom egyre nehezebb.
Látod,
a homályban kúszó borostyánfonatok,
már észrevehetetlenek,
nem érem el...
Elveszek.
Kiáltásom sem veszed észre,
a nappalok és éjszakák
jégvermében
elgémberedtek ujjaim.
Testem érzéstelen,
érintésed fáj.
Ne érj hozzam!
Tisztán állok majd a parton
...mocsoktalanul...
Most ne nézz rám!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.