Azt hittem, együtt magasra szállunk,
mutatsz csillagokat.
Angyal voltál…
vagy én voltam a szárnyad,
nem tudom.Minden, mi magasban tartott,
most a mélybe húz.
Te nem nyújtod kezed,
csak állsz némán,
remegésem észre sem veszed.
De látom még mosolyod,
s hallom,
ahogy a nevem suttogod.
Angyal vagy?
Vagy csak játszottad
Nekem…
Lacinak....:)
Tiéd
a hajnali homályban
elrejtett álmom
s marokba
szedett
harmat cseppek
a gyöngyvirágról
Tiéd
a kora reggeli
szempillantásom
Tiéd
a délutáni
nyújtozkodásom
Tiéd
a homályos
est
minden
moccanása
de csak enyém
az éjszaka
kesergő
sóhajtása
...amikor egy harapást sem aludtál az éjjel
s fáradtan ébredsz
szavaim hallod
nem érted
félek
ha egy csepp tűz,
sem egy szikra víz nincs
figyeled arcom
nem látod
sírok
konokul hátat fordítasz
némán ordítok
elfutok
lábam alatt
egy üres csigaház ropog...
Mozdulatlanságodat
most nem értem.
Úgy teszel,
mintha semmi sem történt volna.
Fekszel az ágy egyik oldalán,
és vársz rám.
Tegnap én vártam így rád.
Fáztam,
magamra húztam a takarót,
nem is éreztem a melegségét,
csak a szörnyű
dermesztő magányt.
Ha néha sokat kellett várnom,
számoltam a repedéseket a falon.
Mire eljutottam a plafonhoz,
akkor nyílt az ajtó,
ott áltál.
De a repedések
már egybe futottak,
teli csordultak a
szemem ezernyi
fájdalmas könnycseppjével.
Most már hiába vársz,
az ajtót hiába figyeled,
nem fogom
kivülről a kilincset.
lenge szélben
lengedeztem
lengő hintán
himbálództam
óraingán porszem voltam
fodros blúzban
kergetőztem
szűkszoknyában
mindent láttam
hullámokon ringatóztam
fátyol alatt álmodoztam
ringó bölcsőt kifestettem
ecsetemet elejtettem...
fiam hangját most is hallom
lányom szemét mindig látom
-szívembe rejtettem összes álmom-
állandó várakozásban
hajnali ébredésben
esti imádságban...
kereslek minden pillanatban
minden percben
kék szomorúságban
bíbor vidámságban
minden fényben
gyermeteg kacajban
gyengéd érintésben
arcod mosolyában
kezed melegében
tested pórusában
játékos hóhullásban -
hogy magányomban
végre rád találjak...
kint
csillagok ölelésében
ébred a hajnal
pipacspiros fátylát lengeti a szél
cseresznyevirágok ölelik az ágat
szirmaikban mosdik a napfény...
bent
szűk szobámban
emlékcserepeken lépked
a reggel
megtörik a fény
értelmetlenek a jelek
réseket érzékelek
...magamnak
nem bánom, ha te is látod,
aki megtagadtál,
akit ajándékba kaptam,
s nem zavar
már
csendes hallgatásod...
...mindig, ha fáj szívem,
hajnalhasadáskor,
nem bánom, ha senki sem érti,
nem zavarnak érthetetlen nézések...
S aki rám találtál,
kanyargós, keskeny ösvényen...
Most neked mosolygok,
lásd,
már nevet a szemem.
Miért van az,
hogy hívsz, miért?
És miért mondod, hogy
vágyad végtelen:
Zúg a tengered
két szemedben
fény dereng
hullámzó árnyékodból
koszorút fonok
s rozmaring illatával
mint álmos kisgyermek
csöndben elszenderedek...Miért van az,
hogy hívsz, miért?
És miért mondod, hogy
vágyad végtelen:
Zúg a tengered
két szemedben
fény dereng
hullámzó árnyékodból
koszorút fonok
s rozmaring illatával
mint álmos kisgyermek
csöndben elszenderedek...
ködfátyol
lebbenő sóhajába
burkolták magukat
a csillagok
a hajnalok varjak károgásába
halnak
keskeny úton ballagva
nyomomban járnak
a fáradt nappalok
barátságos szavak
szenvedélyes érzelmek
bizalmat ébresztettek
...kötődés...
- kezedben kezem-
romlandó anyag minden
ami ma szép
holnap csúnya
ami tegnap volt a vágy
mára érthetetlenné vált
mosolyból sírás
reményből magány
- a vihar magával sodorja a száraz fát -
érzed
a lépcsők
hidegek réseit
fogod válladon
a falak súlyát
látod a piros szekrények
lomha hullámzását
s a kezedbe fogod a kilincset
amikor ajtó sincs sehol...
- kezedben ott a kulcs -
csend lett
elnémult
a
reggeli
misére hívó nagy harang
nagyot
reccsent
a
szék
valaki mellettem beszélt
beszélt
élt...
- homokszemekbe rajzoltam tenyeremmel a napfényt -
.jpg)
hajadba aranysárgát rejtek
s egy kék nefelejcset
szemedbe csillogó vágyakozást
mosolyod puha és lágy
egy vörös borcsepp ott a szád sarkán nyakadon végig siklok testedre sorsom festem ujjaim már tiszták sejtelmes ritmust jár szobánk...
...ha majd távozom,
csendben osonok,
nem nyitok ajtót sem,
kitárom az ablakot,
meglesem
a hajnali harmatot,
s vele ölelkezem
egy őszi diófalevélen...
még elfütyülök
egy búcsúdalt
a feketerigóval,
de a reggeli
szivárvány alatt
hiába keresel,
már nem leszek...
