Etela Dvorak

omladozó

labirintusában

bent rekedtem...

ígérgetések

ingoványában

eltévedtem...

megmerevedett

múltamat

csak én magam

látom ...

visszafordíthatatlan

végzetem

várom... 

a múlt csipkés hálója
takarja szemem
Te akartad 
hogy így legyen
már nem hatnak

a gyönyörű szavak
pillantásaid
szertefoszlanak
elvagdosom
a múltszőtte
pókháló szálait
markomba szorítom
a szétszóródott hajnal
gyöngyszemeit

újra álmodok

s szívembe nézve

már nem fáj, feledem

a régi sebeket...

hogy hiányzom,
ha messze mentem,
hogy féltesz,
ha nem vagy velem,
hogy aggódsz,
ha nem hívlak,
hogy lángolsz

minden este,
hogy fázol,
ha a hajnalt várod...

Mondd ki titkodat -

hogy álmodsz

rólam még szépet,
hogy vágysz

az érintésre,
hogy remegsz

vágyakozva,
hogy vársz -

hallani szeretném...