Etela Dvorak

láthatatlan pókhálókba
észre sem veszed
beleragadsz
gondolataid áthatolnak álmodban
párnád csücskeibe
eltűnik az ibolyaillat
rejtett titkaid kitárulkoznak
soha nem látott
homályos
elmosódó képek
fátyolozott érzések
felismerhetetlenné
tesznek téged

 

Váratlanul megszólítottál
sápadt volt tekinteted
senki sem nézett rád
s reszketett két kezed

Mintha féltetted volna
lelkedet
mintha tudtad volna
a végzet számodra
mennyi bút
rejteget

Talán oktalanul bántottak
vétkeidet elrejtetted
megaláztak
s Te nem feledted

Most feléd nyújtom
két kezem
tisztán látom a végzetem
Hiszem, hogy vétkeid
elszálnak
szavaid többé nem fájnak
soha
senkinek sem...

... félek még néha...
ugye elhiszed???

  

...ha akarod Te is...

meglelltem szemedben
összetört álmaid
lassan szedegetem
szétszórt szilánkjait
tudom,hogy fájnak még a
múlt sebei
érzem ,ha ölelsz,
benned bujdos
ott rekedt félelmed...
hajnali harmattal
mosdatlak majd

... ha akarod Te is...